Hétpecsétes titok :p
Ha már rev kollégának és ügyeletes “yaoi fangirlz must vanish!” kereszteslovagnak én is eszébe jutottam, hogy ebben a lánclevél mókában részt vegyek, akkor nesztek itt van 7 valami amit talán még nem írtam le egyik blogomba sem.
Ha már rev kollégának és ügyeletes “yaoi fangirlz must vanish!” kereszteslovagnak én is eszébe jutottam, hogy ebben a lánclevél mókában részt vegyek, akkor nesztek itt van 7 valami amit talán még nem írtam le egyik blogomba sem.
A kockát itt most ne úgy tessék érteni, nagyon jól tudom, hogy négyzetek
Ha lesz még ihlet, csinálok még.
![]()
Persze elhamarkodott az írás hiszen igazából csak most vagyok itthon és lehet, hogy egy egyedül töltött délután után teljesen elegem lesz és meg sem állok 5 sorozatnál, de jelentem 17 napja nem néztem animét. Gondoltam kipróbálom milyen 40 napig, de már most érzem, hogy nem fogom bírni. Persze azért nem kell félteni, találok más elfoglaltságot a számítógéphez kötve.
Csak nem akaródzik szigorlatra tanulni alkalomból összeszedtem mindenkinek az első post-ját pusztán azért, hogy menőzzek, mert jól esik ahhoz az epic fail-hez képest (70% – simple fail, 50% – double fail) ami holnap vár rám. De aztán kicsit kutakodtam, melyből az szűrődött le, hogy a (talán)-t illene kitennem mellé, mert:
Disclaimer
Mindenki magából indul ki, ezért én is, így a nálam korábbi időkbe homályos a betekintésem, továbbá lustaságomnál fogva a WPn kívüli blogokra is gyér rálátásom van, ezért a tájékoztatás nem teljes körű. De statisztikai alapon valószínüleg hamar belátható, hogyha régi kezdeményezésekből életképes egyed fejlődött volna ki mára, vagy lett volna olyan jó, hogy megmarad valakinek az emlékezetében, valószínüleg tudnánk róla.
Továbbá a tájékoztatás WPn belül sem teljes körű, mert sok a hibrid és az elhalt kezdeményezés is. Ha már itt tartunk abba is beleköthetnénk, hogy mi az az animeblog. Számomra az animeblogger.net hálózat egy random blogja szokott az etalon lenni, de ezzel jelenleg animebloggernek tartott egyed is kihullanna a sorból, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy olyan blogmotorral hajtott oldal, ahol döntően animével, japánnal és a hozzákapcsolódó összes g33k-séggel és marhasággal foglalkoznak. A lista rövidítése érdekében pedig még kikötném azt, hogy legalább megélt két hónapot és rendelkezik legalább 10-15 bejegyzéssel.
Úgy döntöttem, hogy egy évesnek tekintem ezt a blogot, annak ellenére, hogy már sokszor leírtam, hogy nem egy éve kezdtem rizsázást/rinyálást (márciusban volt 2 éve), de hát az évfordulók már csak ilyenek. Az ember abból csinál évfordulót, jubileumot stb.. amiből csak akar, úgyhogy én most a WP-re való költözésemből csinálok évfordulót, mert örülök, hogy ilyen remek társaságban írogathatok. Ja és köszi az eddig beérkezett 68477 kattintásért és a 571 kommentért mindenkinek
Holy shit. That’s it! That was last prank you ever thougth about asshole. Fuck you Zero!! Fck your fcking harem instead of pointing a gun at a hi-class loli like Yakusoku Kawaiiiko-chan!!! You can go straight down to hell for this one mothafucka!!! You better dig a new hole on your ass cuz Schneizel and Suzaku are coming for ya!!! And you readers better not let me watch this shit after a film like Big Nothing ever again cuz this is what happens. Bye fellaz!!!
Anyway thx goes for the braincrack crew for the film!!!
Na tessék, nem vártam sokat. Tegnap úgyis mindenki személyiség tesztekkel nyomult, de az nem tetszett, úgyhogy kitöltöttem ezt a szart amit Jaaku indított hódító útjára köreinkben. Először filmidézettekkel akartam kitölteni, de rá kellett jönnöm, hogy ennyit azért nem tudok. Aztán gondoltam elviccelem az egészet, de ennyire nincs jó humorom, úgyhogy most itt egy hibrid szar így hajnali egy tájékáról.
Title totally unrelated!
Ahogy azt korábban megjegyeztem ideje írnom egy WordPress és egy Windows Live Writer tutorialt még akkor is ha senki nem kíváncsi rá. Az indok egyszerű, nem próbálgatjátok mit tud. Persze itt most általánosítani fogok, de akinek nem inge, az ugye tudja hogy kuss a neve. Ja és igazából nem is tutorial lesz, mert azt alapnak veszem, hogy bejegyzést írni mindenki tud, inkább fogjátok fel amolyan tippek/trükkök dolognak
De a sértődősek felfoghatják úgyis, hogy “blog ahogy én szeretem”
Mielőtt összeszedném minden dicsőítő gondoltomat a Tengen Toppa Gurren Lagann-ról meg kell mutassak nektek egy grafity-t melyet az erdőkertesi ABC falán találtam és a csillagok csodálatos együttállásának köszönhetően másfél évvel később, zárójel: most, le is tudtam fotózni, hogy megmutassam azoknak, akik talán szintén értékelik. Az elkövetők ismeretlenek, de biztos jó arcok lehetnek
A Balek című könyv 5 fejezetét elolvasva, alváshoz készülődve az ágyban meregnve úgy éreztem, az előző con-os beszámolóm nem lett jó. Illetve annyira nem volt rossz, de minden hiányzott belőle amit talán páran kedvelnek a rövid írásaimban, ezért újragondoltam dolgokat és hogy véletlenül se ragadjon bennem egy darabka gondolat sem, felkeltem, hogy megosszam veletek.
Akkor én is, én is
A következő szavakat illesszétek a megfelelő animékhez: nem néztem végig, jó volt, félbehagytam, imádtam, még nem néztem végig, szar volt. Amúgy most top wo nerae 2-őt nézek, utána meg mnemosyne-t ha lejön
CG2 mehet a levesbe. Jelen pillanatban a hétfő esti Big Bang is jobban érdekel
A kép talán kapcsolódik ahhoz mit nem kéne csinálnom a nemlétező szabadidőmben.
A minap egy kedves barátom és sucktársam azzal a kérdéssel fordult hozzám (az msn-es köréhöz), hogy vajon a fogtündér magical girl-nek minősül-e. Természetesen egy Nanoha-fantól (tőlem) rögtön jött a default válasz: “a fogtündér csak abban az esetben minősül magical-girl-nek ha egyébként halandó-normális lányként is üzemel és amikor szükség van rá, akkor egy fél-másfél perces rituálé keretében alakul át, ahol lehetőleg legalább fél másodpercig látszik meztelenül” De mivel nincs kedvem animét nézni, ezért agyi kapacitásomat teljesen elpocsékolva gondoltam azért kicsit utána nézelődöm a dolognak és ezt még veletek is megosztom
Ugyan kint még felhős az ég, fúj a szél és újabb hideget jósolnak az okosok, semmi nem állíthatja meg az animés tavaszi szezont
Mielőtt félreértenéd ez nem egy “na mit nézünk a következő szezonban” bejegyzés akar lenni, mert az nekem nem megy. Csak egy kis tavaszméltatás
Megjegyzések