Valami

Alig írok, mégis megirigylem ha valami blogmajmolás felüti a fejét és rögtön rohanok csatlakozni. Történt ugyanis, hogy jó pár blogon valamiféle évértékelést látok, melyre nem vetemednék, de mégis, a tetrakottára ugyanis össze kéne szedni az elmúlt legjobb slágereit és ugyan már tudom mit választok és mit írok majd, de még nem jött össze elég erő, ahogy semmi máshoz sem a napokban.

c96996c91725b3ec27a3cd7bc794794f

Amúgy mivel ezt anno egy animés, mangás, játékos blognak szántam sok mondanivalóm nincs. Ebben az évben sok mindent láttam, de sokkal több mindent nem. Cucc ugyan elém tolt pár részt random sorozatokból, melyeket vele még néztem egy darabig, aztán hazament egy hétre, ő továbbnézte én pedig már nem tértem vissza.

Így aztán idén néztem Legendary-t, Yosuga no Sora-t, PSG-t, Chu Bra-t, Saiko no Qrvaszart, más nem rémlik és az utóbbi kettőt is úgy kellett visszaolvasnom. Viszont annál többet játszottam. Még tavaly kaptam ugye Mirror’s Edge-et, melyet aztán feladtam a vége felé, mert a verekedős részen nem tudtam 1-2 óra alatt továbbjutni, és rekordokat sem nagyon gyűjtöttem a versenyben.

Meg játszottam egy csomót a Guild Wars-zal is, de aztán ott is mindegyik részben eljutottam egy olyan pontra ahonnan csak órákkal később juthattam volna tovább, amihez semmi kedvem nem volt. Megoldás lenne még ha a játékot az MMORPG alapgondolata szerint másokkal együtt vinném véget, de nem volt kedvem szocializálódni egy játékban.

Aztán nem tudom, de amióta elkezdtem dolgozni tudtam, hogy első fizetésemet a megjelenő StarCraft II-re fogom költeni, főleg azután, hogy bejelentették a gyűjtői kiadás tartalmát. És aztán augusztusban, mikor visszajöttünk Horvátországból így is lett. Eleinte nem játszottam, de aztán szép lassan mindenki visszajött szabiról szépen összegyűltünk neten és hónapok óta játszunk változó felállásokban. A csekély eredményeim alant láthatóak.

sc_profile

Aztán cucc kíváncsiságára begyűjtöttük az eddig megjelent Assassin’s Creed-eket. Ő a II-t választottam én pedig az első részt próbáltam ki. Persze abban is eljutottam a kritikus pontra, szóval most áll a dolog.

Ja és Boldog Új Évet!

Kategóriák:= Játékok =, ANIME Címkék:
  1. 2011. január 01. - 9:16 | #1

    BÚKKAKÉ!

    A kettővel te is jobban jártál volna, az AC1 egy idő után elég unalmas tud lenni (ennek ellenére már kétszer végigjátszottam).

  1. No trackbacks yet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.