Mnemosyne ep06 (RAW)
Jajjj, hát nem véget ért ez is?! Szokás szerint felirat nélkül próbáltam kiélvezni az utolsó részt is, mely úgy hogy a második rész óta nem láttam felirattal nem is volt nehéz. Így az ember könnyen túl tudja tenni magát azon, hogy nem is érti igazán mi miért. De persze mivel nem egy bonyolult animéről van szó, az ember hamara rájön egy csomó dologra.
Például arra, hogy végülis ez a sztori is a világ elpusztításáról és a megmentéséről szólt. Meg kiderül, hogy a telefonos csávó azon kívül, hogy szintén angyal az Ygdrasil örzője. Aztán ezt a címet egy kiadós dugás keretében át is adja Rin-nek, aki legyőzi Apos-t és így ő őrzi tovább ezt az egész angyalos dolgot. LEgalábbis nekem ez jött le, az egészből
Majd a DVD verziót megnézem és abból majd remélhetőleg kiderülnek a sötét foltok, ha addig valaki nem írja meg a blogjába, hogy miről is szólt az egész konkrétan (nudge-nudge). Amúgy őszintén szólva a befejező rész egyáltalán nem jött be. Most vagy azért mert iszonyat sablonnak tűnt, vagy azért mert keveset baftak benne
De most komolyan miafasz volt ez az egész? Egy hermafrodita szőke geci azon kívül, hogy lányokba mártogat késeket és vörösszárnyú angyalokkal falatja fel őket, az egész világot egy nagy falatozóvá akarja tenni. Ellene indul a halhatatlan yuri páros, akik kezdetben detektívet játszanak és az első beléjük botló srác teljes családfáját végigkísérik. Szóval igenis mivan, tehát mivan?
Valószínüleg, ha nem hullottak volna kapásból az első jelenetben végtagok, illetve nem lettek volna hawt yuri jelenetek, hamar el is felejtettük volna, de így… Így is hamar el fogjuk felejteni.








“keveset baftak benne” Ott a pont. ^^
A csajnak nagyon eldeformált a melle.:/
Tengeralattjárót ide nekem azonnal!