Jelentések az Otaku bolygóról

WordPress & Windows Live Writer

Posted by: M@D_FiSt on: 2008. Május 30.

Ahogy azt korábban megjegyeztem ideje írnom egy WordPress és egy Windows Live Writer tutorialt még akkor is ha senki nem kíváncsi rá. Az indok egyszerű, nem próbálgatjátok mit tud. Persze itt most általánosítani fogok, de akinek nem inge, az ugye tudja hogy kuss a neve. Ja és igazából nem is tutorial lesz, mert azt alapnak veszem, hogy bejegyzést írni mindenki tud, inkább fogjátok fel amolyan tippek/trükkök dolognak :) De a sértődősek felfoghatják úgyis, hogy “blog ahogy én szeretem” :D

wlw1

De azért mégiscsak kezdjük a nyitással. Miután valaki regelt, rögtön kap egy Hello World! bejegyzést kommenttel, meg egy About oldalt. Aki nem tudná annak elmondom, hogy szinte minden programozás könyv és óra történeti okokból ezzel kezdődik. Írjuk ki a képernyőre, hogy helló világ. De nekünk ugye erre semmi szükségünk, ezért nyugodtan töröljük az About oldallal együtt, vagy írjuk át.

Alap:

wp1

Ha már írtunk rendes bejegyzést akkor zsír. Ha viszont nem tudunk gépelni ne habozzunk kijavítani mert ezt is lehet a Manage szekcióban. Ja és ne tessék megijedni a félmagyar menütől. A wordpress fordítása elég sajátos módon a használóira van bízva, így te is fordíthatod, így viszont rengeteg szar változat keletkezik és az is lassan. Az egyik ilyen példa az “Tovább ehez a bejegyzéshez”  elgépelés volt, szóval csak akkor tévedj a http://translate.wordpress.com ha fel vagy készülve arra, hogy amit beírsz legalább helyeírásilag helyes. Na de vissza a témához.

 wp2

A blogolásban a címkézés kezdetek óta benn van. Mondhatnám, hogy ez különbözteti meg egy sima site-tól, de azért ennyire ne túlozzunk. A WP-ben kétféle van. Kategória, ami állandó jellegű, gyártható, utána bejegyzésekhez listából választható. Ha egy témában sokat írsz érdemes csinálni rá egy kategóriát, hogy a hasonló érdeklődésű emberek megtalálják. A cimke funkcionalitását tekintve ugyanez, de azt inkább az egyszeri jellemzésre használjuk, minden posthoz külön írható, vesszővel elválasztva több is.

Haladó:

wp3

Ha úgy döntünk, hogy a WP saját felületén írunk mindent akkor érdemes meggondolni, hogy melyik szerkesztőt használjuk, merthogy kettő van. A felhasználók/saját profil részen állíthatod be, hogy használod-e a virtual editort vagy sem. Ha nem használod gyorsabban lehet írni, mert nem eszik annyi processzort, de viszont akkor mindenféle szövegformázást és kép- vagy videóbeillesztést html-tageket használva kell intézned. De nem para, mert a főbb darabokhoz vannak gombok és most már a képfeltöltő rész is elég komolyan meg lett csinálva. A lényeg, hogy ne féljünk semmitől, mert elbaszni úgysem lehet, csak elszarni, azt meg lehet törölni.

 wp6

Ha már a saját profilunknál tartunk, tegyünk fel avatart, ha nem akarunk színes poligonokként vagy egyéb szintén a profilban állítható dolgokként megjelenni a hozzászólásainkban. Ha pedig nem sikerült a saját kedvenc nick-ünkre blogot regisztrálnunk, akkor se búsuljunk, mert a profilban a becenév részre beírhatjuk amit szeretnénk, a “display name publicly” részen pedig ezt ki is választhatjuk, hogy innentől így ismerjen minket a blogger-világ. És még mielőtt továbbmennénk a weboldal részre véssük már be a blogunk címét, hogyha máshova kommentelünk akkor esetleg ők is bele tudjanak olvasni a mi blogunkba.

wp5

Beállításokról nagyon nem értekeznék, nagyjából egyértelműek és az alapbeállításokat is jól választották meg. Talán annyit jegyeznék meg, hogy a vita részén feltétlenül döntsük el ki kommentelhet. Hogyha nem akarjuk mindig jóváhagyogatni, akkor válasszunk más lehetőséget. Ha viszont valami olyasmit kommenteltek amit nem bírunk megtűrni, akkor azt a comments menüben szerkeszthetjük és törölhetjük.

Dizájn:

wp7

Tudom kevés a jól kinéző téma, de azért esetleg mielőtt választanánk körbenézhetnék, hogy az esetleges hasonló témájú blogoknak milyen van és ne válasszuk azt :) Ez persze nem ukáz, mert mindenki azt választ amit akar és még csak nem is javaslat, mert valószínüleg a legtöbb ember leszarja a dolgot, de azért megemlítettem :) Lehet választani fejléceset, fejléc nélkülit, többsávosat stb… Válogassunk nyugodtan. Ha fejléceset választottunk akkor az ott közölt méretű képet töltsük fel hozzá és csináljuk már meg igényesen, mert a szarul nyújtott kép gáz.

wp8

Ez után jöhet az oldalmenü alakítása már ha a téma tartalmaz ilyesmit. Ezt a widgeteknél tehetjük meg. Szerény véleményem szerint ha időfüggetlen témákról írokgatunk akkor a Calendar és Archívum widget-eknek semmi értelme. Utóbbi talán csak annyi, hogy megmutatja milyen régóta van blogod. A pages-nek is csak akkor látom értelmét, ha maga a téma erre nem ad lehetőséget. Linkek részbe azok a linkek kerülnek amiket a manage/Linkek részen létrehozunk. Itt van lehetőség ezeket is kategorizálni mint a bejegyzéseket, melyek majd külön fognak megjelenni. A meta widget egy login lehetőséget tesz ki a blogodra, a keresés értelemszerű, szerintem érdemes kitenni valahova felülre. A tag cloud és a kategóriák a bejegyzéseid témáit hivatottak megmutatni. Ennél lehetőség van számozásra is, hogy mennyit írtál az adott témában.

wp10

Az RSS-sel más oldalak rss feed-jét jelenítheted meg. A recent post, comments részek értelemszerűen a frissességeket jelzik a blogodon. A szerzők, top dolgok szerintem szintén egyértelműek, de megjegyezném, hogy a top post lassan frissül és mindenféle szempontot figyelembe vesz, szóval nem jelent semmit :D A statisztika rész viszont csak az összes látogatót számlálja. A többit nem ismerem, próbáljátok ki őket :P

wp9

Amit kihagytam még az a text widget. Egyszerű szövegmező, de html támogatása miatt ez a leginkább alakítható. Például én ebből 3at használok. Fenn a háttérkép részt. Lentebb pedig a banner-es linkcsomagot és a last.fm image chartot. Utóbbihoz annyit fűznék hozzá, hogy wordpress.com-on blogon csak ezt tudod használni a last.fm nyújtotta lehetőségek közül. A komolyabb chart-oknak sajna a WP kiszűri a kódját így nem használhatóak. Amúgy banner-es linkeket egyszerűbben a manage/Linkek részen is megadhatunk, mert minden linkünkhöz rendelhető kép is, de text-ben jobban lehet őket igazgatni :)

wp11

Mielőtt továbbmennénk innen az extras részen a snap preview-t feltétlenül kapcsoljuk ki, mert kurva idegesítő. De tényleg, én egyesen rühellem, mert nem látom tőle milyen link van alatta és lassítja az amúgyis gyenge gépem.

Kezelőfelület:

MSN-es beszélgetésekből derült ki számomra, hogy páran erre sem jönnek rá mire való, azon kívül, hogy megmutatja az utóbbi pár nap látogatási statisztikáját dióhéjban, kiírja az utolsó kommenteket és bejegyzéseket, illetve ad egy rövid beszámolót az aktualitásokról és a népszerű bejegyzésekről.

wp12

Ha tovább megyünk eggyel akkor részletesebb statisztikát is kaphatunk blogunkról. Ki nézte, honnan nézte, hova kattintott, mit nézett, mit keresett stb. Ha már elég látogató van jó játék szokott lenni :D

wp13

Még tovább menve, jön a Blog Surfer menü. Ez a lusták paradicsoma feltéve ha szoktál más blogokat is olvasni és nem csak a sajátodat írod. Ide lehet megadni az általad olvasni kívánt blogokat, melyeket ezek után minden belépésnél egy helyen olvashatod el, amíg még friss így nem kell havonta bejárnod az összes blogod, hogy írtak-e már valamit. Hátránya, hogy csak WP-s blog adható meg neki.

wp14

A hozzászólások rész más mint a fentebb említett, mert itt a saját hozzászólásainkat követhetjük nyomon. Ez arra jó ha esetleg kiváncsiak vagyunk mit reagáltak utánunk, de ismét lustánk vagyunk körbejárni minden kommentelt blogot.

wp15

Végül pedig ott a Tag surfer rész, ami majdnem olyan mint a blog surfer csak itt tag-eket figyelhetünk, hogy írkál-e más is olyan témákban mint mi. Szóval ez a rész a hasonló érdeklődésű blogolók keresésére jó. Itt szoktam legtöbbször kiszúrni az új animebloggereket :)

Ha valamivel kapcsolatban kérdés merült volna fel, ne habozzatok, de előtte természetesen ajánlott a WP fórumainak és FAQjainak átböngészése, de én is szívesen válaszolok egy bizonyos pontig. Különben is legjobb tanulás a próbálkozás, szóval sok szerencsét.


WLW

wlw2

Avagy a windows saját logszerkesztő programja melyről szintén meg akarok emlékezni még ezen bejegyzés keretein belül. (Remélem még nem unod nagyon). A program az én szemeben akárcsak a WP alapfunkciói óvodás szintűek, bárki által elsajátíthatóak. A szövegszerkesztő része gyakorlatilag azonos a Word-ével csak nem lehet annyi szarságot megcsinálni vele, de egy blogba nem is kell sokminden, szóval nem térnék ki az egyes menükre, mert ráadásul most már magyarul is működik szóval, egy szavatok sem lehet.

  wlw3

A telepítés után rögtön meg is kérdezi melyik blogot kívánjuk szerkeszteni. Ha WP-t idomítunk akkor válasszuk a más blogszolgáltató lehetőséget és ezek után már csak a blog címét a logint és a jelszót kell megadnunk. A program ezután szöszmötöl egy darabig, de ha végez akkor pontosan olyan nézetben szerkesztheted a blogod ahogy az másoknak is meg fog jelenni.

 wlw4 

A program segít videók, képek, linkek, táblázatok és egyebek beszúrásánál, szóval tényleg nem kell tőle félni. A képek méretezhetőek és minimális módon szerkeszthetőek is. Lehet állítani árnyékot, szövegbe ágyazást stb. Ha sokat használunk ugyanakkora méretezést, akkor a beállításokat el is menthetjük a kép menü alján látható ikonnal és akkor többet ezzel sem kell foglalkozni, csak a képeket válogatni.

 wlw5

A program a bejegyzéseket a gépünkön is tárolja ezért ha véletlenül levadásszuk a netről őket a gépünkről visszavarázsolhatóak. Ha nincs meg a teljes ihlet akkor piszkozatokat is elmenthetünk, melyek később folytathatunk. Mivel a WP-ben lehet, ezért ebben is készíthetünk oldalakat is, és közzétételi dátumot is állíthatunk. Ez utóbbi akkor lehet jó, ha sok mindent megírtunk egyszerre, de nem akarjuk mindet azonnal közölni, vagy pedig ha másik blogról költöztetjük át bejegyzéseinket. Ilyen esetben a visszadatálással olyan mintha eleve ezen a blogon írodott volna.

 wlw6

Ezen kívül a webes nézet mégsem lenne megfelelő, átválthatunk html nézetre is, mellyel újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk persze csak egy bizonyos határig, mert a WP nem enged mindent :)

Mást asszem nem is tudok hozzátenni, aki nem tudja használni az még nem ült számítógép előtt és kész :D További kellemes blogolást kívánok mindenkinek!

16 vélemény to "WordPress & Windows Live Writer"

LOL má. Ez referencia képnek használja a blogomat! xP

lecserélhetem, ha végre más is ír valamit : P

Dehogy baj : ) Nem érteni szarkazmus? : P
Amúgy egész jó kis toturial. A SnapShot-os tipp pl nekem is jól jött. ^^

“körbenézhetnék, hogy az esetleges hasonló témájú blogoknak milyen van és ne válasszuk azt”

Milyen igaz… mondjuk engem se zavar annyira, ha valaki ugyanazt a designt haszálja, de ha jól láttam ez a Freshy theme eléggé elszaporodott az utóbbi időben ^^’

Amúgy örülök, hogy ezt megírtad… mert nem nekem kellett XD Pedig én is akartam, meg mondták már, hogy írjak, mert kéne, hogy tudjanak róla, csak nem volt kedvem szájbarágós, hosszú, képekkel teletűzdelt help-et írni :)

És totál sux, hogy a WP nem engedi text widget-ben a flasht :( Pedig a flash chart last.fm-en sokkal jobb…

hasznos kis írás ez, köszönet érte!:)
(asszem most már én is megnézem ezt a last.fm-et…)

Csatlakozom Nyuffihoz: köszi, hogy megírtad helyettünk, másoknak :D

Ha lesz rá igény folytathatom részeltesebben és a szájbarágósan is, mert animékről úgysem írogatok mostanában.

detto :) bár én akkor már inkább a photoshop-ról írnék valami pl hogyan csináljuk menő header-t vagy ilyesmit… de kétlem, hogy lenne rá időm :/

Arigatou madfist-sama! :)
A tag surfer illetve blog surfer számomra is újdonság volt, mert edidg azokat nem alkalmaztam, szóval még egyes “régi” blogolósnak is lehet újat mondani. :D Thanks. ^^

Nekem csak egy kérdésem van: Ha nem vagyok bejelentkezve a WP-re, csak simán kitöltöm az adatokat, akkor a hozzászólásaimnál miért nem jeleníti meg az avatart?

Mert nem vagy bejelentkezve. Bejelentkezés nélkül csak a gravatarosoknak jeleníti meg az avatarját azt hiszem. Nekik pedig email cím alapján csinálja.

WP-s kérdés:
Kerstem nem találtam, próbálkoztam, nem sikerült.
Olyan kéne, mint a tiednél, hogy egy hosszú postnak csak egy kis részét jeleníti meg. Ezt hogy lehet csinálni? Vagy designfüggő az is? :(

M@d, mivel te írtad a bejegyzést, ezért meghagyom neked a megtiszteltetést, hogy eme kóbor bárányt a WordPress Walhallába visszatereld!

Kedves kóbor bárány a post-ot WP-editorban a more gomb megnyomásával lehet csinálni, mely betesz egy megszakító tag-et a megfelelő részre. Az ezután jövő szövegből lesz kattintós rész. WLW-ben az F D A sorban az idézőjel melletti két izét elválasztó jellel lehet betenni.

Lt. Black ezennel felhatalmazom, hogy távolétemben intézkedjen hasonló esetekben!

:( :( :(

Azért kösz szépen…

Na sikerült. Ki is próbáltam. Ahhoz, hogy offline módban is legyen arca a hozzászólásaidnak fel kell mászni a gravatar.com-ra, ahol a WPs loginoddal jelentkezz be. Ekkor rögtön fel is ajánlja, hogy tegyél fel avatart és itt választhatod a WPset is, de tölhetsz fel újat is. Ám a kiválasztással még nincs kész. Hozzá kell rendelned az email-címedhez, amire az elég nagy felirat is figyelmeztet. Ezek után vársz pár órát és már az offline kommentjeidnek is lesz avatarja, ha a WPs email-címedet adod meg :) Ez a hozzászólás természetesen offline módban írodott demostrálásképp :D

Válasz